„Csak annyi a különbség köztük, hogy egyikük állat”

Ritmusa van a napnak. A ritmushoz koncentráció kell, beszállni, amikor elindul a gyakorlat, és lazán, de figyelve tartani a tempót. Csendesedik, néha annyira lelassul, hogy el is feledkezem róla, aztán hirtelen újra azon kapom magam, hogy lüktetni kezd, egyre topog a talpam, kettőre dobolok az ujjaimmal. Nem tudom, a félötös keléssel indult, a vonaton is ott robogott már, vagy csak a mozgás workshop taps-harca közben találtam meg. Soós Attilával és Widder Kristóffal bemelegítéssel kezdünk: először párban dolgozunk, irányokat, testérzetet keresünk. A koncentrációs körjátékban aztán felpörög a tempó, Attila „komponál”, a holnapi bemutatóra készülünk.

Az elmúlt napokban arról szólt a workshop, hogyan lehet bemutatkozni, megmutatni valamit mozdulatokkal és a saját nyelvből hozott egyetlen szóval. Kis herceg a rókát nézi, a róka őt nézi, mindkettőjüket a másik érdekli, „csak annyi a különbség köztük, hogy egyikük állat”, mellettük összeesik egy testvér, kislány ül a tengerparton, és nevet a halálon. Hárman, (akár a moirák?), hanyag iróniával tvisztelünk a háttérben és figyeljük a pontos mozdulatokból összeálló, elrajzolt életképet. 

Ebéd után szieszta, kávé. Ahogy hallom, a zenei workshop résztvevői az I’ve Got Rhythm című Gershwin-dallal készülnek…

A negyedéves színészek Vérnásza feszes felütéssel indul, hosszú perceken át táncolnak ütemesen a padlón, s ez az elnyújtott ritmus visszatérő motívum marad – mintha a végzetszerűség ott dobogna a nyomukban, minden tettük, szavuk eleve elrendelten haladna a ködös, borongós rengeteg felé. Ott a múlt a jelenben: Lorca szereplői nemcsak a spanyol tradíciókat és szokásrendet őrzik, de saját, személyes múltjuk is meghatározza őket, a mozdulataikba íródott. Így az anyának, akinek az évek alatt egyetlen fia maradt életben, s most őt kell útnak eresztenie, beleegyeznie a házasságba. Humor is van azért ebben a feszültségben, egy-egy gesztus vagy lépés minden, talán titkolni vágyott tulajdonságot is elárul a szereplőkről. Szép, szenvedélyes, személyes a Vérnász.

(V.Zs.)